A Budántúli Waldorf Óvoda története

Sok lelkes és érdeklődő család kezdeményezéseképpen 2001- ben megfogalmazódott a Zsámbéki-medencében működő Waldorf Óvoda alapításának gondolata, így megszületett a Budántúli Waldorf-pedagógiai Alapítvány, amely a Waldorf pedagógia hirdetését, illetve Óvoda alapítását és fenntartását tűzte ki célul.

Újabb és újabb családok csatlakoztak a kezdeményezéshez, és megerősödött mindannyiunkban az érzés, hogy felelősek vagyunk egymásért és a szép célért, amit kitűztünk magunk elé. Megtaláltuk óvónőnket Borzán Viola személyében, valamint egy szép, nagy kertes hazat Telkiben az Orgona utcában , így 2002- ben készen álltunk az indulásra.

2009-ben óvónőnk, Borzán Viola nyugdíjba vonult, de két új óvónőnknek, Joós Beátának és Lafferthon Juditnak sikerült továbbörökíteni és folytatni azt a szép munkát. 2011-ben óvodánk átköltözött Telkibe, az Áfonya utcába.

Mivel óvodánkban 2014- től elérhetővé vált a délutáni felügyelet, és látszott, hogy a folyamatosan növekvő létszám miatt az előző épületünkben nem tudunk tovább működni, így 2015 nyarán átköltöztünk Pátyra, az Árpád u. 12-be, ahol jelenleg is működünk. Sok szép álom és sok sok együttes munka eredményeként született meg az óvoda jelenlegi állapotába.

Jelenleg Hirneth Katalin szakmai vezetésével négy fős óvónői kollégium várja és fogadja szeretettel a gyermekeket nap mint nap, ahol három éves kortól, egy vegyes csoportban töltik a gyermekek a mindennapjaikat